A „Vitatott múlt: Hősök, dátumok és narratívák a magyar történelemben” című, kutatóintézetünk 2025–2026. tanév során kétszer hat alkalomból álló szemináriumsorozatának célja a magyar politikatörténet és politikai gondolkodás jelentős historiográfiai vitáinak új megvilágításba helyezése volt.
Az 1956-os forradalom kitörését vizsgáló szeptemberi ráadásalkalmat követően a sorozat záró beszélgetése az 1989–1990-es rendszerváltozást helyezi hosszabb történeti perspektívába. A többpárti demokrácia intézményeinek kialakulása és a piacgazdaságra való áttérés a 20. századi magyar történelem meghatározó fordulata volt, amelynek előzményei, időhatárai és társadalmi következményei azonban túlmutatnak az emblematikussá vált két esztendőn.
Meghívott beszélgetőpartnereink, Halmos Károly gazdaság- és társadalomtörténész (ny. egyetemi docens, ELTE BTK TI Gazdaság- és Társadalomtörténeti Tanszék) és Csizmadia Ervin politológus (egyetemi docens, ME BTK Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete – igazgató, Méltányosság Politikaelemző Központ) segítségével arra keressük a választ, hogy történeti, illetve politikatudományi értelemben mit nevezhetünk „rendszerváltásnak”, „rendszerváltozásnak” vagy „rendszerváltoztatásnak”, és hogyan különíthetők el ezek a korszakváltástól, a kormányváltástól vagy az elitek „őrségváltásától”. Mennyiben tekinthető 1989–1990 egységes korszakhatárnak, ha a politikai intézmények, a tulajdonviszonyok, a társadalmi struktúrák és a mentalitások eltérő ütemben alakultak át? Miként kapcsolódhat össze ugyanabban a történeti fordulatban a megszakítottság és a folytonosság?
A beszélgetés során kitérünk a politikai és gazdasági válságok, a pártrendszer átalakulása, valamint az állam szerepéről alkotott elképzelések összefüggéseire. Megvizsgáljuk, hogyan viszonyult egymáshoz a késő szocialista reformok öröksége és az új politikai-gazdasági berendezkedés kialakítása, illetve milyen korábbi magyar történeti fordulatokkal vethető össze az 1989–1990-es átalakulás. A 19. századi pénzügyi válságok és pártpolitikai átrendeződések példái arra is lehetőséget adnak, hogy mérlegeljük a történeti párhuzamok magyarázóerejét és korlátait: mikor változik meg maga a rendszer, és mikor módosulnak annak keretein belül a hatalmi viszonyok, a politikai szereplők vagy a kormányzás eszközei?
Külön figyelmet fordítunk az állami és a magántulajdon viszonyára, a privatizáció szerepére, valamint arra, hogyan függ össze a tulajdonosi szerkezet átalakulása az állam gazdasági szerepvállalásával és a társadalmi lehetőségek újraelosztásával. Az államosítási és privatizációs hullámok hosszabb történetéből kiindulva azt is körüljárjuk, mennyiben jár együtt egy politikai fordulat a gazdasági működés és a társadalmi viszonyok alapvető változásával. A politológiai, gazdaság- és társadalomtörténeti, valamint fogalomtörténeti nézőpontok összekapcsolásával az 1989–1990-es fordulat jelentőségét, továbbélő örökségét és az értelmezését övező vitákat egyaránt újragondoljuk.
A beszélgetés időpontja: 2026. október 20. (kedd) 10:00
Helyszín: Politika- és Államelméleti Kutatóintézet, EJKK tárgyaló (Ludovika Campus Főépület, 1. emelet 134.)
Olvasmány:
- Csizmadia Ervin: A rendszerváltás fogalmáról. Élet és Irodalom, LIII. évf. (2009), 26. szám (online)
- Halmos Károly: Magyarországi polgárosodás. Tallózás az 1988–1992 közötti történeti irodalomban. Aetas, 9. évf. (1994), 3. szám, 95–154. (online)
- Mihályi Péter: Privatizáció és államosítás Magyarországon. Régmúlt, közelmúlt, jelen idő. I. rész. (Budapest: Akadémiai Kiadó, 2025) – kijelölt részletek: „Privatizáció és rendszerváltás”; 1.2.7. „Szabad a vásár: 1987–1989”; 1.2.8. „Függelék: Nemzetközi kitekintés”; 1.3.13. „Függelék: Sabaria Cipőgyár – egy tipikus történet” (online)
- Schlett István: Válságkezelés, rendszerváltoztatás vagy a pártstruktúra átalakítása? Politikai dilemmák és válaszok az 1873–1875-ös pénzügyi válság idején. Közgazdasági Szemle, LIV. évf. (2007. február), 142–166. (online)
További ajánlott olvasmány:
- Csizmadia Ervin: Kihívás és megoldás. A pártstruktúra átalakulásának változatai Magyarországon. Századvég, 17. évf. (2012), 64. szám, 63–81. (a teljes Schlett-különszám elérhető ide kattintva)
- Halmos Károly: A csőd intézményének rövid története. Közgazdasági Szemle, LIX. évf. (2012), 5. szám, 540–557. (online)
- Mihályi Péter: Privatizáció és államosítás Magyarországon. Régmúlt, közelmúlt, jelen idő. IV. rész. (Budapest: Akadémiai Kiadó, 2025) (online)
- Voszka Éva: Az állami tulajdon pillanatai. Gazdaságtörténeti és tudománytörténeti nézőpontok. (Budapest: Akadémiai Kiadó, 2018) – kijelölt részletek: „Bevezető”; 9. „Államosítás elméleti alapokkal és anélkül”; 12. „Örök igazságok és éles kontúrok nélkül” (online)
A szemináriumsorozat alkalmai nyitottak, a beszélgetésekre örömmel várjuk az érdeklődőket.
Borítókép: 1989. október 23-a, a köztársaság kikiáltásának napja az Alkotmány utcából a Kossuth tér irányába tekintve. Forrás: Fortepan / Szinnay Gábor (ID 47438)