Anyai dadogások – Hiányzó szókészlet az anyaság filozófiájában
angol nyelvű nemzetközi konferencia
A filozófiai megismerésnek két episztemológiai hagyománya létezik. Az egyik megközelítés abból a feltevésből indul ki, hogy van valami, amit nem tudunk – tudatában vagyunk tudatlanságunknak, és arra törekszünk, hogy ezen felülkerekedjünk. E szemléletmód története legalább az arisztotelészi rácsodálkozás-elméletig nyúlik vissza. A másik, amikor azt hisszük, értünk valamit, ám miután reflektálni kényszerülünk rá, fokozatosan ráébredünk, hogy a dolog mégsem olyan magától értetődő, mint amilyennek elsőre tűnt. Ennek legkorábbi nyomai Platón dialógusaiban lelhetők fel, ahol Szókratész olyan kérdéseket tesz fel, hogy „Mi a bátorság, az erény vagy az igazság?”, amelyek arra késztetik a kezdetben magabiztos polgártársakat, hogy kételkedni kezdjenek saját tudásukban. Szent Ágoston Vallomások című műve is az utóbbi hagyományhoz tartozik: „Mi tehát az idő? Ha senki sem kérdezi tőlem, tudom; de ha kérdik tőlem, s meg akarom magyarázni, nem tudom” (11.14).
Hasonló helyzetben találjuk magunkat, amikor az anyaságról filozófiai igénnyel próbálunk beszélni – legyen szó akár a privát családi otthon, vagy még inkább, a politikai közösség szintjén. Úgy tűnik, az anyaság gyakorlatilag nem rendelkezik alkalmas, koherens filozófiai szótárral – nincsenek meg azok a nyelvi eszközök, amelyekkel filozófiailag értelmezhetnénk vagy megfogalmazhatnánk nem csupán azt, hogy mi az anyaság, és mi zajlik le egy ilyen kapcsolatban, hanem azt sem, hogy az milyen jelentőséggel és értékkel bír az otthon vagy a magánszféra határain kívül. Ebből kiindulva a műhelymunka tézise az, hogy a nyelvi nehézségek mélyén súlyosabb kérdések húzódnak meg: nem csupán arról van szó, hogy hiányoznak az anyaság lényegének és értékének leírásához szükséges szavak és fogalmak, hanem arról is, hogy maga az anyaság – mint kapcsolat – hiányzik a politikai közösség szintjéről. A műhelymunka során egyrészt teszteljük a fenti tézist, másrészt olyan módszereket, megközelítéseket igyekszünk feltárni, amelyek egy ilyen szókincs kibontását és kidolgozását lehetővé teszik.
Időpont: 2026. november 18.
Hely: Ludovika Campus, Szárnyépület, John Lukacs Társalgó (1083 Budapest, Ludovika tér 1.)
10.00 Köszöntők
Hörcher Ferenc, EJKK PÁK, intézetvezető / director IPG
Fröhlich Johanna, EJKK PÁK, kutatási főmunkatárs, projektvezető / senior researcher, PI, IPG
10.15-12.00 „Anyai dadogások – módszeratni kihívások egy nem létező filozófiához”
Moderál: Fröhlich Johanna
Navratyil Zoltán, egyetemi docens, PPKE JÁK
Fényes Hajnalka, egyetemi docens, Debreceni Egyetem (online)
Nyirkos Tamás, tudományos főmunkatárs, EJKK PÁK
Smrcz Ádám, tudományos segédmunkatárs, EJKK PÁK (korreferens)
Molnár Sarolta, egyetemi docens, PPKE JÁK (korreferens)
12.00-13.30 szünet
13.30-15.00 „Maternal stuttering – The missing vocabulary in the philosophy of motherhood”
Moderál: Fröhlich Johanna
Mary Nickel, Associate professor, University of South Carolina, US (online)
Ewa Rejman, Associate professor, Catholic University of Lublin, Poland, (online)
Ira Chadha-Sridhar, Assistant professor, University of Warwick (online)
Pier Paolo Pigozzi, Vice-rector, Associate professor, Ludovika University of Public Service
15.00 Zárszó
Minden érdeklődőt szeretettel várunk.
Borítókép: Carl Holsøe “Interior with the artist’s wife standing at a chest of drawers reading”
Wikimedia Commons