Intézetünk tudományos munkatársa, Tóth Kálmán 2026. június 11-én előadást tartott a Magyar Fenomenológiai Egyesület és az ELTE BTK Filozófia Intézet által szervezett Élet és Intelligencia – Fenomenológiai és interdiszciplináris aspektusok című kétnapos konferencia első napján az ELTE BTK Múzeum körúti kampusz I épületének Bence György termében.
A „Mesterséges és természetes intelligencia” elnevezésű szekcióban elhangzott Intelligencia, tudat, lelkiismeret: Az emberi személyiség arendti dialogicitása és a mesterséges intelligencia problémája című előadásában Tóth Kálmán a tudat és a lelkiismeret lényegi összefüggésére mutatott rá Hannah Arendt 1971-es Thinking and moral considerations című írása alapján, melyben Arendt az (ön)reflexió értelmében vett gondolkodást (Denken, thinking) megkülönböztette az ismeretszerzés és problémamegoldás értelmében vett kogníciótól (Erkennen, cognition).
Arendt szerint a tudat lényege az önreflexió képessége, amely implikálja az emberi személyiség dialogicitását, az önmagával való párbeszéd az emberi tudat alapvető sajátossága. Az emberi tudat nem azonos a gondolkodással, hanem előfeltétele annak. A gondolkodás folyamata a tudatban jelenlévő kettősség aktualizálása, a gondolkodás és az ítéletalkotás képessége úgy viszonyul egymáshoz, mint a tudat a lelkiismerethez.
Arendt koncepcióját tovább gondolva Tóth a „mesterséges intelligencia” öntudatra ébredésének lehetősége kapcsán amellett érvelt, hogy a nagynyelvi modelleken alapuló informatikai rendszerek elméletben is legfeljebb csak a cognition értelemben vett gondolkodásra lehetnek képesek, amely konkrét feladatok végrehajtására irányul. A thinking értelemben vett gondolkodásra bizonyosan képtelenek, és nem is lehetnek képesek, mivel az nem választható el a lelkiismerettől (conscience), a saját cselekvésre irányuló önreflexió, az annak morálisan helyes voltára irányuló rákérdezés és önvizsgálat képességétől, melyre kizárólag emberi lény lehet képes. A gépi „gondolkodás” valójában csak metaforikus értelemben kapcsolódik az emberi gondolkodáshoz.
Az emberi tudat alapját képező belső párbeszéd nem modellezhető algoritmikus alapokon: a gép számára nem létezik „önmaga”, akivel belső párbeszédet folytathatna, így semmiféle kapacitása nincs a lelkiismeretre. Az emberi gondolkodás dialogicitása hozza létre a lelkiismeretet, mely az önellentmondás elviselhetetlensége által akadályozza meg a helytelen cselekvést, illetve mutat rá egy már elkövetett cselekedet morálisan helytelen voltára. A „mesterséges intelligencia” a belső dialogicitás hiányából fakadóan képtelen önellentmondásból eredő belső feszültséget, vagy utólagos megbánást érezni, mert lényegileg hiányzik belőle a morális reflexió lehetősége, így a „mesterséges intelligencia” öntudatra ébredése ismeretelméleti alapon kizárható, az ezzel ellentétes állítások hátterében alighanem a fejlesztő techcégek vezetőinek felelősséghárító és piacbefolyásoló törekvései, illetve a szellemi princípium létezését tagadó materialista filozófiai alapállás húzódnak meg.
Az „Artificial General Intelligence” létrehozásának vágya szorosan összefügg a folyamatos technikai haladás szükségszerűségének illúziójával, melynek célja az emberi létállapot természetes korlátainak meghaladása, az ember megistenülésének vágya. Mindez már túllép a haszonelvűség narratíváján is, és irracionális módon az ember lecserélését tűzi ki célul saját alkotása által, igazolva Arendt The Archimedean Point című 1969-es előadásában kifejtett gondolatát a folyamatos és szükségszerű progresszió elkerülhetetlen végéről. A haladáselvű gondolkodás napjainkra már rég túljutott azon, hogy célja az emberi létezés hatékonyabbá és kényelmesebbé tétele legyen, és elérkeztünk a fordulóponthoz, ahol választanunk kell a technoguruk emberi létállapotot felszámolni akaró totalitárius technodisztópiája, és az embert emberré tevő kritikus és önreflexív gondolkodás szabadságának megőrzése között.