Hörcher Ferenc búcsúbeszéde
Schöpflin Györgyöt tanár úrként emlegettük az intézetben, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös Központjában. 2019-ben már nem indult az európai parlamenti választáson, utána került hozzánk, a Politika- és Államelméleti Kutatóintézetbe (Research Institute of Politics and Government). Ő képviselte számunkra az előző generációt, a rendszerváltás előtti Európát. Sőt, felmenőin keresztül a régi Magyarországot is, a háború előtti világ kulturális elitjét. Egy interjúban így emlékezett családja felvidéki gyökereire: „Schöpflin nagyapám Manigán, szlovák nevén Malženicében született. Ez egy poros kis, síkvidéki falu Nagyszombat és Pöstyén között, a Vág völgyében. A dédapám intéző volt az egyik grófi birtokon, édesanyám ágán pedig a család egy igen komoly része szepességi volt. Édesanyám például a lengyel határ mentén található Szepesófaluban született.” Köztudott, hogy nagyapja, Schöpflin Aladár, a Nyugat nagy tekintélyű és harcsa bajszú irodalomkritikusa lett. Édesapja is írt és fordított, korábbi kommunistaként a bevonuló németek letartóztatták. Gyuri maga kisgyermekként közvetlenül is megtapasztalta a budapesti ostrom szörnyűségeit. Apja aztán hamar kiábrándult Rákosi rendszeréből is, Angliába, az ismeretlenbe menekült, családjával, de később is számos szamizdatos magyar szerző írását fordította angolra.
Gyuritól sokszor hallottuk, ő maga mennyire kötődött a skótokhoz, hisz legfogékonyabb tinédzser és egyetemi éveit Glasgow-ban töltötte. Arra is sokszor hivatkozott intézeti viták során, hogy a Glasgow-i Egyetemen jogi diplomát szerzett. Aztán a neves londoni Chatham House kutatóintézetnél dolgozott, a BBC-nél volt újságíró, míg a közép-európai politikatörténet oktatója nem lett a London School of Economicson, később pedig a Londoni Egyetem Szláv és Kelet-európai Tanulmányok intézetében. Kutatásai során először a kommunista politika rejtelmeit tárta fel – olyan téma volt ez, ami családi örökségéhez tartozott, s ő becsülettel elszámolt ezzel az örökséggel (erről szólt a társzerzőként jegyzett kötete, Communist Political Systems: An Introduction, 1982-ben). De már 1978-ban az erdélyi magyarokról adott ki könyvet angolul, a rendszerváltáshoz közeledve a nacionalizmus és a nemzeti kisebbségek kérdésköre, kapcsolatrendszere egyre mélyebben kezdte foglalkoztatni.
Én először az LSE-n találkoztam vele, amikor 1987-88-ban Soros-ösztöndíjjal Oxfordban tanultam. Tősgyökeres angolnak tűnt, aki a legmodernebb nemzetközi nacionalizmus-viták részesévé vált – ennek a témának Gellnerhez vagy Hobsbawmhoz hasonlítható szakértője és vitapartnere lett. Ekkor még honi szellemi horizontja, ha jól érzékeltem, a szamizdatos ellenzékhez kötötte, de az új, már nyugaton is tanuló nemzedék, a Bibó Kollégium Oxfordba kerülő tagjainak politikai tájékozódása is érdekelte. Angliai tudományos kutatásainak eredményei ma is relevánsak. Ha valaki nem hiszi, vegye kezébe A modern nemzet című könyvét, 2003-ból. Nem véletlen, hogy a University College London keretei között működő School of Slavonic and East European Studies intézetében a politika Jean Monnet professzoraként tevékenykedett, és a nacionalizmus tanulmányozására alakult központ igazgatója lett ugyanitt.
Schöpflin tanár úr kutatásai a társadalomtudományok legújabb módszertanai iránt is érzékenynek mutatkoztak. Az identitás és a hatalom összefüggései, a kulturális szemiotika társadalomtudományos alkalmazhatósága vagy a komplexitás-elmélet összefüggései is visszatérően szerepeltek kutatási anyagaiban. Gondoljunk Az identitás dilemmái. Kultúra, állam, globalizáció című könyvére, 2004-ből, vagy a Politika, illúziók, téveszmék című kötetre, melyet a Századvég adott ki 2015-ben.
Ám Schöpflin professzor karrierjének legfontosabb döntése az volt, amikor elfogadta a nyolcvanas évek végén szintén Oxfordban tanult Fideszesek (így Orbán Viktor, Németh Zsolt és Szájer József) meghívását, s a Fidesz Európai Parlamentbe delegált képviselője lett. Nem volt ez a döntés olyan könnyű, valószínűleg hosszú folyamat vezette el a szamizdatos liberális elittől a 2004-ben már bőven jobboldali FIDESZ-hez. Ebben a Fidesz meghatározó tagjaival kialakult barátsága is szerepet játszott, a Fideszbentalálta meg politikai otthonát már a rendszerváltás idején. Nem csoda, hogy az életútjára visszatekintő beszélgetésnek ő is azt a címet adta: Tekervényes úton Budapestről Budapestre.
Már európai parlamenti képviselő volt, amikor feleségével meghívtak Tallinba, egy az ottani egyetem által szervezett konferenciára. Akkor ismertem meg észt feleségét, Piret Peikert, akivel jól érzékelhetően szoros emberi és szakmai kapcsolatban éltek. Gyuri aktívan bekapcsolódott a tallini tudományos életbe, s a formai elvárások teljesítése érdekében 2019-ben a tiszteletbeli doktori címei után is kész volt szabályos PhD-t is szerezni, nyolcvan évesen (Angliában az ő nemzedékében erre nem volt szükség a professzori cím elnyeréséhez). A mondást idézve, mint egy jó pap, holtig tanult. Politikusként is, tanárként is, kutatóként is. A 15 éves képviselői pályafutása során a Tallin-Budapest-Brüsszel háromszögben repült körbe, folyamatosan, rendíthetetlen szorgalommal dolgozva, a magyar ügy sok szempontból látszólag reménytelen, mégis mindig a lehetőségig optimista szolgálatában.
Aztán eljött a pillanat, amikor odahagyta az Európai Parlamentet. Maga döntött úgy, hogy nem indul többször – volt benne önismeret, s képes volt a hátra lépésre. Jó tanárként nem esett nehezére átadni helyét a fiatalabbaknak. Hisz éppen ebből áll a tanári munka: felnevelünk újabb és újabb korosztályokat, hogy aztán azok átvegyék tőlünk a stafétát, s még messzibbre jussanak vele, mint mi.
Úgy fogta fel ezt az új élethelyzetet, mint egy utolsó esélyt, hogy élete végén még egyszer visszataláljon a tudományhoz. Szerencsésnek vallotta magát, hogy lehetőséget kapott összefoglalni, elméleti keretben földolgozni mindazt, amit magyar, néppárti európai politikusként megtapasztalt. A Petőfi Irodalmi Múzeumban futottunk össze, egy rendezvény előtt vagy után, akkor hívtam meg az újonnan alakuló intézetünkbe, azzal a szándékkal, hogy legyen nekünk is egy tapasztalt, idős kollégánk, mindenki tanár ura. Olyan szakember, aki nem elméletből ismeri a politikát, hanem a maga hús-vér valóságában. Elvállalta a munkát is, a szerepet is. Öröm volt nézni lelkesedését az intézeti szemináriumokon, súlyos műtétje előtt és utána is. Lelkiismeretes ember volt. A fiataloknak mindig rendelkezésére állt, doktorandusz irodalmár kollégámnak részletesen öszefoglalta azt, amit apja révén a korai Kádár-korszak kultúrpolitikájáról tudott. Utolsó könyve, melynek kiadását Németh Zsolt elnök úrral és Koltay András rektor úrral egyeztettem, egyszerre jelent meg magyarul és angolul – ez utóbbit a Ludovika Kiadó adta ki, European Polis címmel, 2021-ben. A politikus tapasztalatait felhasználva, a tudós Schöpflin búcsúirata ez a könyv, mely a politikaelmélet, a szociológia, az antropológia, a kulturális szemiotika, az irodalomelmélet és a történelem módszereiből kölcsönözve fejti ki Európa-kritikáját. A szerző vizsgálódásainak eredménye: az Unió eltévedt, s az eltévelyedés súlyos politikai és társadalmi veszélyeket rejt magában. Amikor Schöpflin György meghalt, már készülődött az az orosz támadás, amely elsődlegesen Ukrajna ellen irányul, de az egész földrészre árnyékot vet. Az európai politika eltévelyedése nyugaton, az oroszok által kezdeményezett háború keleten épp azt az európai életformát veszélyezteti, amelynek Schöpflin György mindvégig magyarként, de a nyugati kultúrával felvértezve, egész élete során védelmezője volt. Reméljük, hogy a kommunizmus elől menekülésre kényszerült életútja példája és az angolszász kultúrán edzett, de a magyar hazát szolgáló tanítása is hozzá tud járulni a békéhez, és egy olyan Európa fokozatos kialakulásához, amelyben az egymástól különböző célokat követő erők is végre szót tudnak érteni egymással, és nem csak papíron, hanem tényleg elfogadják egymás másságát. Tanár Úr, nyugodj békében, tanításodat mi igyekszünk majd emlékezetünkben megőrizni!