„Az a politikai rendszer tud igazán hatékony válaszokat adni a 21. század új kérdéseire, amelyben a vezetők tapasztaltak, rendelkeznek széles körű történeti áttekintéssel, valamint a közösség tudását és összetartó erejét is felhasználják politikájuk alakításához” – véli Hörcher Ferenc, akinek a napokban jelent meg angol nyelvű monográfiája. Az NKE Politika- és Államelméleti Kutatóintézet vezetőjének kötete egy átfogó politikai filozófia vázlata, amelynek célja, hogy az igazságosság helyett a gyakorlati bölcsességet helyezze a politikai gondolkodás középpontjába.
Amíg a liberalizmusnak mint politikai filozófiának jól kidolgozott elméleti alapjai vannak, a konzervativizmus esetében nem igazán beszélhetünk erről. Ezért is hiánypótlók azok a művek, amelyek erre tesznek kísérletet. „Bár a konzervativizmus mindig azt hirdette, hogy elméletellenes, és csupán a gyakorlatra épül, filozófiailag szükséges az elméleti alapokat megfogalmazni az irányzattal kapcsolatban” – fogalmaz lapunk érdeklődésére Hörcher Ferenc. A szerző könyvében nem a liberalizmus alapfogalmát, az igazságosságot, hanem a gyakorlati bölcsességet helyezi a középpontba. Szerinte ez az európai hagyományban ugyanolyan fontos erény, mint az igazságosság, de a politikai filozófiában eddig inkább csak segédfogalomként használták. A szakember szerint amíg az igazságosság mindig egy elvont ideáltípust alkot és ebbe az irányba próbálja terelni a valóságot, addig a gyakorlati bölcsesség magából a valóságból indul ki, és azt keresi, hogy mi lenne a közösség számára a legjobb. „Ez egy praktikusabb, pragmatikusabb és realistább megközelítési mód” – teszi hozzá Hörcher Ferenc.
Az A Political Philosophy of Conservatism. Prudence, Moderation and Tradition című könyv 2020 januárjában jelent meg a Bloomsbury Kiadónál. Az első fele történeti áttekintést ad arról, hogy a konzervativizmust mint fogalmat hogyan használták az elmúlt kétezer évben. A kiadvány második részében a legfontosabb elméleti kérdéseket tekinti át a szerző, aki szerint a tökéletes társadalom megteremtésének három akadálya van: a politikai cselekvő, az idő és a tudás korlátja. Utóbbi például azt jelenti, hogy soha nem tud minden információ, tudás egyszerre rendelkezésre állni a legjobb döntéshez. A könyv azt vizsgálja, hogy mindezen korlátok ellenére hogyan lehet megtalálni a leghelyesebb cselekvést. Szerinte az a jó politikus, akinek nemcsak megfelelő tapasztalata van, hanem történeti távlatokban is tud gondolkozni, tehát egyfajta intellektuális tudással is rendelkezik. Emellett azonban legalább olyan fontos, hogy a közösség tudását mint a generációk által felhalmozott közös tapasztalatot is megfelelően használja. Hörcher Ferenc szerint a 21. században felmerülő számos újfajta kérdésre csak az a politikai rendszer tud megfelelő válaszokat adni, amelynek ilyen a vezetője. A szerző szerint bár kerülendő, hogy ideáltípusokat alkossunk, a történelemben voltak olyan karizmatikus vezetők, akikről érdemes szót ejtenünk. Ilyen volt például Winston Churchill brit miniszterelnök, aki az angol arisztokrácia legjelentősebb alakjaként meg tudta szólítani és igazi közösséggé is kovácsolta a polgárokat a II. világháború alatt. „A közösség erejével tudta a politikáját megvalósítani, igaz, ebben az új médiaeszközök is segítették” – fogalmaz a szakember.
Hasonlóan karizmatikus vezető volt II. János Pál pápa is, aki egyházi méltósága mellett egyfajta politikai tekintélyt is kivívott magának azzal, hogy ahol megjelent, megnyílt a konszenzuskeresés lehetősége. Az ő példája is bizonyítja: ha az egyén és a közösség megfelelően egymásra hangolódik, akkor képesek egymást erősíteni. II. János Pál például a totalitárius rendszerek logikáját leleplezve adott erőt a közép-európai régió országainak, hogy ellenerőt képezzenek a diktatórikus hatalommal szemben. A magyar politikai gondolkodásban hagyomány a karizmatikus, erős vezető iránti igény. Hörcher Ferenc erre hozza fel példaként Ferenc József, Horthy Miklós és Kádár János személyét. Ugyanakkor a szerző azt is megjegyzi, hogy ezen vezetők a hatalmat általában erőszakos úton szerezték meg. Ha a ma is regnáló politikusokat vizsgáljuk, akkor érdemes Orbán Viktor miniszterelnök vezetői személyiségét is elemezni. Hörcher Ferenc szerint a jelenlegi kormányfőt általában azzal támadják politikai ellenfelei, hogy populista és autoriter személyiség. A szakember szerint a miniszterelnök tudatosan szakított az arisztokratikus, elitista gondolkodásmóddal, plebejus politikusként és demokrataként azonosította magát. A populista és az autoriter jelzők pedig eleve ellentmondanak egymásnak. A magyar miniszterelnök politikai felfogására az jellemző, hogy számára az egyén és a közösség összetartozása fontosabb az átlagnál. „A miniszterelnök által vezetett politikai erő több választáson is kétharmados felhatalmazást kapott, ami azt igazolja vissza, hogy rátalált a szavazói akaratra, és ez adja a politikai erejét” – fogalmaz a Bonum Publicumnak a szakember. Hörcher Ferenc úgy látja, hogy egy jól működő politikai erőt egyszerre jellemez a határozott cselekvőkészség és az önmérsékletre való képesség is, ezek olyan konzervatív erények, amelyeket a választók számon is szoktak kérni.
Hörcher Ferenc elmondta, hogy a könyv készítésénél mintát adott számára a brit konzervativizmus meghatározó alakja, a nemrég elhunyt Roger Scruton, aki a közép-európai országok barátja volt, s a hagyományos angolszász konzervativizmussal próbálta értelmezni az aktuális eseményeket világszerte, beleértve a brexitet is. A kiadványhoz James Hankins, a Harvard Egyetem történelem tanszékének professzora írt ajánlót. Az angol nyelvű monográfia célközönsége az angolul olvasó, a politika elméleti kérdései iránt érdeklődő egyetemisták és kutatók. Emellett az egyetemi oktatásban is helyet kaphat, akár a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen is. A szerző magyar nyelven is szeretné kiadatni a művet, erre a következő két évben sor is kerülhet.
Szöveg: Szöőr Ádám
A cikk a Bonum Publicum 2020. februári lapszámában jelent meg.