Hörcher Ferenc kutatóprofesszor, az NKE EJKK Politika- és Államelméleti Kutatóintézet igazgatója legújabb angol nyelvű könyvének (A Political Philosophy of Conservatism. Prudence, Moderation and Tradition) bemutatójára 2020. február 19-én került sor a Danube Institute közös szervezésében.
A szerző két neves külföldi tudós, Robert Grant (a Glasgow-i Egyetem professzor emeritusa) és Ryszard Legutko (a krakkói Jagelló Egyetem professzora) társaságában kerekasztal-beszélgetésen vitatta meg a könyv témáját és jelentőségét. A könyvbemutató házigazdája John O’Sullivan, a Danube Institute elnöke volt, aki bevezetőjében a bemutatásra kerülő könyv legfőbb erényét abban látta, hogy friss nézőpontból vizsgálja a konzervatív hagyomány mibenlétét az ókori görögöktől kezdve, kiemelve abban a prudencia (gyakorlati bölcsesség) erényének kitüntetett fontosságát az igazságosság erénye helyett.
Az est első részében a szerző és a két meghívott vendég külön-külön beszéltek a könyvről. Először a szerző kapott szót. Hörcher elmondta, hogy könyvének témája már régóta foglalkoztatta, és egyetemi előadásai során kifejtett gondolatait volt tanítványa buzdítására írta meg könyv formában. Megemlékezett az őt a konzervatív gondolkodás eredetének a kezdetektől való feldolgozására sarkalló Péter Lászlóról is, akivel az 1980-as évek második felében Soros-ösztöndíjasként Oxfordban töltött időszaka alatt került kapcsolatba. A témát a hollandiai Wassenaarban és az egyesült államokbeli Notre Dame egyetemen töltött félévei alatt dolgozta ki, de az akkor született szövegváltozatokat nem publikálta. Beszélt a Scruton jelentette inspirációról is, akit hozzá hasonlóan szintén ugyanazon két terület, a művészetek és a politika érdekelt, majd pedig vázlatosan ismertette, hogy miről is szól a könyv. Az első rész a prudencia sarkalatos erényének történetét mutatja be Arisztotelésztől kezdve Cicerón, az egyházatyákon át Aquinói Szent Tamásig, majd tovább, a kora- és későmodern kor gondolkodóiig. A 20. század legjelentősebb politikai filozófusai (főleg a liberálisok) inkább az igazságosságot állították a középpontba, ez azonban a politikai gyakorlatban eddig még sehol sem valósult meg, viszont a prudens politikus a gyakorlatban is megállja a helyét, ezért helyezte vizsgálata homlokterébe a gyakorlati bölcsesség jelentésű prudencia fogalmát, mely arra irányul, hogyan lehet a ténylegesen fennálló helyzetben helyesen cselekedni. Könyvének második fele az egyén és a közösség viszonyát taglalja, melyben a politikai cselekvést korlátozó három tényezőt különböztet meg: a rendelkezésre álló idő-, a cselekvőképesség és a rendelkezésre álló tudás korlátait. Ezen kívül az egyén számára a politikában meghatározó fontossággal bír még az adott közösség tudása és hagyománya is, de szükséges a mérséklet is, mely egyszerre jelenti az egyén önmérsékletét és a közösség stabil jogrendjét.
A következő hozzászóló Ryszard Legutko volt, aki egy személyben tudós és aktív politikus, európai parlamenti képviselő, a konzervatív frakció vezetője. A könyvet ragyogó és élvezetes olvasmányként dicsérte, kiemelve a szerzőhöz fűződő három évtizedes barátságát. Véleménye szerint a prudens politika középút az elvont elvekre alapozott politikai racionalitás és az erőből való politizálás között, de valójában nem kompromisszumot, hanem önálló minőséget jelent. A politika tulajdonképpen művészet, nem írható le egzakt módon, ellenáll az absztrakt megközelítésnek, és így a politikaelmélet kutatója nehéz helyzetben találja magát. A könyvben több belátás és megjegyzés is megfogalmazódik a prudenciára alapozott politika és annak a konzervativizmushoz és az általában vett politikához való viszonyával kapcsolatban. A politikában a korlátok és a rendelkezésre álló források kulcsfontosságú tényezők, elválaszthatatlanul az emberi jellemtől, az erkölcsi és társadalmi-politikai hagyományoktól. A könyv a kora újkori holland republikanizmuson és más példákon keresztül szemlélteti a prudencián alapuló politika jellemzőit. Legutko kifejtette kritikus nézeteit a társadalmi modernizációval és a konzervatív politika mai kilátásaival kapcsolatban is. Szerinte a demokrácia a belső megosztottságon alapul, inkább a szélsőséget, mint a mérsékletet részesíti előnyben, és a demokratikus politika természetes következménye a radikalizmus. Az ideológia azt jelenti, hogy egyetlen üzenettel akarnak mindenre választ találni, előnyben részesítik a politikai racionalizmust és figyelmen kívül hagyják a szerző által tárgyalt korlátokat a rendelkezésre álló forrásokkal együtt. 15 éves aktív politikusi tapasztalata alapján Legutko a következőkben látja a politika megértésének kulcsát: a politikában használható pénz az erő, ez a tág értelemben vett motorja, a felszabadítás csak másodlagos. Tézisei közül több a machiavelliánus nézetekre emlékeztet, és amennyiben a prudencia még jelen van a politikai gyakorlatban, az szerinte leginkább az óvatosságban érhető tetten.
A harmadik felszólaló, Robert Grant Legutkonak a prudenciát az óvatossággal azonosító gondolataihoz kapcsolódva kezdte mondanivalóját. Számára a Prudentia erénye nem azonos annak angol nyelvben használatos köznapi megfelelőjével, inkább erkölcsi képességnek tekinthető, mint egyszerű készségnek. Sokkal könnyebb szemtől szemben erényesnek lenni, mint a politikában. Machiavelli arról értekezett, hogyan lehet a hatalmat megszerezni és megtartani. Gyakran vádolták „romlottsággal”, pedig csak realista volt. Grant utalást tett több régi és modern gondolkodó nézeteire, beszélt a politikai kultúra jelentőségéről, a Brexitet egy jelentős mértékben a vesztesek által kikényszerített eseményként magyarázta. Nézetei szerint nem lehetséges tisztán erényalapú politizálás, mert nem lehet egyidőben mindenkinek az érdekét figyelembe venni. A politika általában tárgyalásos alapon működik, de a prudencia nem mindig kapcsolódik össze az erénnyel, lehet ravasz és számító, mint Coleridge Macbeth-értelmezése szerint. Grant szerint a bölcsesség része a prudenciának, hiszen a bölcs embereket nem szokták rosszaknak tartani. Mindenfajta politika általános problémája, hogy nehezen kapcsolható össze az önzetlen jósággal – itt a piszkos kezek problémájára utalt. A politikában szükséges egyfajta vak érzékelési mód, hogy a politikus meg tudja tenni azt, amit valakinek el kell végeznie. Vitatta Legutko demokráciával kapcsolatos véleményét, szerinte a demokrácia nem szükségszerűen jelent konfliktushelyzetet, de ez csak akkor elkerülhető, ha a társadalomban mind a vezetők, mind az irányítottak részéről eleve törekednek erre. A demokrácia olyan értékeken alapul, amelyek megelőzik a politikát, ezért nem lehetséges azt más kultúrákra rákényszeríteni.
Az eszmecsere második felében John O’Sullivan kérdéseket tett fel a három résztvevőnek. Elsőként a szerzőt kérdezte a prudencia fogalmának eltérő politikai és hétköznapi jelentéséről és a szocializmusban és a liberalizmusban játszott szerepéről. Hörcher Ferenc válaszában kijelentette, hogy ez utóbbi kérdés megválaszolása nem az ő feladata, ezt meghagyja ezen ideológiák szakértőinek. A további kérdések az angol és az orosz politika különbségeit és a „blairizmus” jelenségét érintették, ez után szó esett arról is, hogy Orbán Viktor prudens politikusnak tekinthető-e. Hörcher véleménye szerint a miniszterelnök kiemelkedően tehetséges, prudens politikus, aki az utóbbi három évtizedben folyamatosan a politika élvonalában tudott maradni, rendkívül sikeresnek bizonyult, de ahhoz, hogy valaki ilyen hosszú időn keresztül a csúcson maradhasson, jól kellett értenie a politika művészetéhez és az erőpolitizáláshoz is. Eredményességének továbbá politikán kívüli tényezői is vannak. Bár Hörcher saját bevallása szerint a miniszterelnök számos lépésével nem ért egyet, de továbbra is úgy érzi, hogy megvan benne az erkölcsi fölény politikai riválisaival szemben. A könyvben sem Orbán Viktorról, sem aktuálpolitikáról nincs szó. Elismerte, hogy könyvében a politikát valamivel kedvezőbb színben tüntette fel, mint amilyen az valójában, de a leíró megközelítés a politikatudós sajátja, a filozófusnak viszont feladata, hogy szembesítse a politikusokat normatív szempontokkal, arra vonatkozó nézetekkel, hogy milyennek is kellene lennie a politikának, és ki kell állnia egy bizonyos mérce mellett.
A könyvbemutató mindhárom résztvevő számára feltett kérdésekkel folytatódott. Azzal kapcsolatban, hogy lehetséges-e helyreállítani a prudencia, a mérséklet és a hagyomány értékeit a posztmodern korban, Ryszard Legutko kifejtette, hogy a hagyomány továbbra is jelen van és feleleveníthető, de nem csak jó, hanem rossz hagyományok is léteznek, példaként a szuverenitás megőrzésének és elvesztésének lengyel tapasztalatát hozta föl. A további kérdések érintették Jaruzelskit és politikáját, Gorbacsovot, Margaret Thatchert és Tony Blairt, aki betiltotta a rókavadászatot, Boris Johnson sikerének összetevőit, valamint a dél-afrikai apartheidnek a nácizmussal való összevethetőségével kapcsolatos botrányt. Végül a közönség is feltehetett kérdéseket a résztvevőknek. Ezek az angolszász és a kontinentális európai konzervativizmus egyénhez és közösséghez való eltérő viszonyulását, az angol és a magyar történeti alkotmányok hasonlóságát hangsúlyozó nézetek jelentőségét, centralizáció és decentralizáció kérdéskörét, a civil társadalom és a városi hagyományok szerepét, a devolúció hatását a skót politikára és a brit rendőrségnek a klímalázadókkal való meglepő cambridge-i együttműködését érintették. További kérdések vonatkoztak még Orbán Viktor konzervatív vagy forradalmár mivoltára, és arra, hogy a FIDESZ fog-e csatlakozni az Európai Parlamentben a lengyel kormánypárt által vezetett frakcióhoz. Felmerült még az is, hogy milyen ma konzervatívnak lenni Nagy-Britanniában és a kontinentális Európában, kérdeztek a kortárs szocialisták és liberálisok gondolkodásmódjáról, és az általuk az egyetemeken, nagyvállalatokon és nem kormányzati szerveken keresztül a társadalomra gyakorolt óriási ideológiai nyomásról is. Legutko válasza szerint egy olyan világban, ahol már semmi sem magától értetődő, a konzervatív politikusoknak nagyon eltökéltnek kell lenniük, hogy rátaláljanak a helyes cselekvésre.
Záró szavaiban O’Sullivan a beszélgetést intellektuális élményként jellemezte, és a bemutatott könyvet még egyszer a potenciális olvasók figyelmébe ajánlotta.
Szöveg: Tóth Kálmán
Fotó: Szilágyi Dénes