A magyar alkotmányos és politikai gondolkodás hagyományait is vizsgálja a Nemzeti Közszolgálati Egyetem egyik nemrégiben létrejött kutatóintézete. Az Eötvös József Kutatóközpont kereteiben működő Politika- és Államelméleti Kutatóintézet vezetőjével, Hörcher Ferenccel kutatási terveik mellett a kereszténység és a politika kapcsolatáról és az illiberalizmus fogalmának meghatározásáról is beszélgettünk.
Szöveg: Szöőr Ádám
Fotó: Szilágyi Dénes
Mi hívta életre az intézetet, miért van szükség az egyetemen egy ilyen jellegű szervezetre?
Idén jött létre a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen az elit kutatóbázis megteremtését célzó Eötvös József Kutatóközpont, amelynek egyik intézete vagyunk. A mi feladatunk a politikai filozófián és az államtudományokon belül a politika- és államelméleti kutatások folytatása, a tudományterület meghatározó hazai és nemzetközi fórumain való publikálás, hazai és külföldi konferenciák szervezése és bekapcsolódás a szakterület vezető magyar és nemzetközi kutatási hálózatába. Kiemelt küldetésünknek tartom a magyar nyelvű tudományosság ápolását, de a nemzetközi együttműködésre is szükség van.
Szakmai múltja mennyire predesztinálja az intézet vezetésére?
Filozófusként politikai filozófiával, elsősorban a konzervativizmus és a liberalizmus elméletével foglalkoztam, jelenleg is dolgozom az MTA BTK Filozófiai Intézetében, amelynek hat éven át igazgatója voltam. Emellett alapítóként oktatója vagyok a Pázmány Péter Katolikus Egyetem bölcsészkarán működő államelméleti doktori iskolának. Úgy gondolom, hogy szakmai múltam, kapcsolatrendszerem arra is jó lehet, hogy minél több neves kutatót tudjunk az NKE-re csábítani.
Milyen konkrét kutatási témákkal foglalkoznak és ezek mennyire aktuálisak, ha a mai politikai közbeszédet nézzük?
A politika olyasmi, ami velünk él, ezt kár is lenne tagadni. Ráadásul én politikai filozófusként egy kicsit szabadabb vagyok, mint a politikatudósok. A politikatudományi képzésben az értékítéleteknek, a személyes elfogultságoknak nincs helye, ott a tények, az empirikus adatok dominálnak. A mi intézetünk azonban filozófiai, politikaelméleti és eszmetörténeti irányultságot vállalt fel, a szélesebb értelemben vett keresztény humanista hagyományhoz kapcsolódóan. E kutatások keretében olyan témákat dolgozunk fel, mint például az angolszász konzervativizmus klasszikusai vagy a magyar alkotmányos és politikai gondolkodás hagyományai. Igaz, van egy, talán még az előzőeknél is nagyobb volumenű kutatásunk, ami az alkotmányos politika témakörében empirikus alapozottságú, európai összehasonlító vizsgálódás. Pócza Kálmán intézetvezető-helyettes kollégám koordinálásával egy, reményeink szerint 25 országra kiterjedő, átfogó kutatás indul az alkotmánybíróságok gyakorlatának nemzetközi összehasonlítására. Ez a kérdés már csak azért is aktuális, mert manapság sok kritika éri a magyar alkotmánybíráskodást és célszerű pontosan megvizsgálni, hogy a kontinensen lévő más alkotmánybíróságok hogyan működnek. A magyar alkotmányos hagyomány több száz évre tekint vissza, és az alaptörvényünk világosan fogalmaz, hogy a történelmi alkotmány vívmányait figyelembe véve kell az alkotmánybíráskodásnak is működnie.
A kereszténység és a politika kapcsolatának vizsgálata szintén érdekes kutatási területnek ígérkezik, főleg egy olyan országban, ahol ez sokszor a közbeszéd tárgya is.
Hogy hazánkban mennyire fontos történeti hagyománya van a kereszténység gondolatkörének, talán nem kell külön hangsúlyozni. A kommunista korszak erőszakosan háttérbe szorította ezt a hagyományt, és ebből következően a kereszténységgel vitatkozó, szekuláris politikai rendszer is itt él velünk valamilyen értelemben, a posztkommunista örökséget mindmáig érzékeljük. Az Európában politikai viták kereszttüzébe kerülő migráció kapcsán is felmerül a gondolat, hogy az európai identitásnak a kereszténység adja az alapját. Ez azért fontos, mert csak az a kultúra tud befogadó lenni, amelyik biztos önmagában, és biztos a saját alapjait illetően. A Nyirkos Tamás kollégám által irányított kutatásunkban például a magyar miniszterelnök által is felvetett keresztény szabadság problémakörét is értelmezzük, az aktuális vitákon túlmenően tudományos alappal és igénnyel, nemzetközi fórumokra is eljutva.
Gyakran találkozunk ma Magyarországon olyan véleményekkel, hogy az egyházak, azok egyes képviselői túlzottan belefolynak a politikai küzdelmekbe. Érdemes-e ennek az eszmetörténeti hátterét is vizsgálni?
Az, hogy az egyház milyen közéleti szerepet vállal, alapvetően a saját döntésén múlik, illetve a tanításán, amely ezt meghatározza. Úgy gondolom, hogy társadalmi kérdésekben lelkiismeretileg is indokolt állást foglalnia az egyházaknak. Az állam és az egyház 19. század végi szétválasztásától egyértelművé vált, hogy az állam feladata szekuláris feladat, annak nincs egyházi normák által előírt tartalma. Viszont mi egy keresztény kultúrában élünk, alapító királyunkat például az egyház szentként tiszteli. Az a politika, amely ebben a kultúrában működik, maga is szükségszerűen keresztény ihletésű politikai kultúra. Nem tud az állam kilépni a saját kulturális előfeltevéseinek a rendszeréből, egyszerűen ez a fundamentuma, miközben eleget tesz az állam és az egyház szétválasztása alkotmányos követelményének is.
Említette korábban, hogy filozófusként a konzervativizmus és a liberalizmus eszméjével is foglalkozott. Ezek mennyit változtak az elmúlt évtizedekben? Gondolok itt arra, hogy a magyarországi és most már a nemzetközi politikai közbeszédben is megjelent az illiberalizmus kifejezés, amelyet viszont nem mindenki tud megfelelően értelmezni.
Nagyon fontos, hogy a politikai eszmék történetileg bontakoznak ki, és folyamatosan fejlődnek, változnak. A klasszikus, 19. századi hőseink számára, Kölcseytől mondjuk Tisza Istvánig, a nemzeti liberalizmus egy olyan keretrendszer volt, amelyik nemzeti alapokon, de a liberális elvek figyelembevételével, azt érvényre juttatva próbált működni. A liberalizmus a 20. század első harmadára válságba került, tekintélye csökkent, ezért is alakulhattak ki a totalitárius rendszerek Európában. Azok, akik magukat manapság liberálisnak nevezik, maguk is elszakadtak már az eredeti, 18–19. századi hagyományoktól. A korábbi, szabadelvűséget hirdető liberális felfogás helyére egyre inkább egy olyan ideológia lépett, amelynek a központi gondolata az egyenlőség hangsúlyozása, ami ilyen szempontból közelebb áll a szocializmushoz vagy akár a kommunizmushoz is, mint a klasszikus liberalizmushoz.
Az illiberalizmussal nem vesznek el azok az értékek, amelyeket a klasszikus liberalizmus képviselt?
A magyar miniszterelnök korábbi tusnádfürdői beszédében világossá tette, hogy az az illiberalizmus, amire ő utalt, biztosítja az egyéni szabadságjogokat és a „rule of law”, a törvények uralmának érvényesülését. Nem arról van szó tehát, hogy ezeket sutba kellene dobni, hanem azt a fajta politikai ideológiát kritizálja, amely a liberalizmusra hivatkozva, de a klasszikus liberális elvektől elszakadva egy egyenlőségpárti, illetőleg a többségi társadalommal szemben újabb és újabb kisebbségi csoportokat védelmező, aktivista politikai ideológiát folytat.
A konzervativizmus eszmerendszeréből mit érdemes vizsgálni, kutatni?
A 19. századi Magyarországon a nemzeti klasszikusaink a nemzeti liberalizmus eszmerendszerét képviselték elsősorban, így a konzervativizmus nem volt különösebben erős ebben az időszakban. De voltak olyan értékei, amelyeket érdemes feltárnunk és átörökítenünk a 21. századi viszonyrendszerbe. Ilyen például a lojalitás, a hagyományok tisztelete és az áldozatvállalás. Szintén a konzervatívok által képviselt érték az a fajta európai léptékben való gondolkodás, amely számunkra ma is kulcskérdés. Az európai nagypolitikában való hatékony szerepvállalásunkra a legnagyobb esély a V4-es formációval van. Ez egy hosszú múltra visszatekintő, ennyiben konzervatív, arisztokratikus hagyomány, amely európai dimenziót ad a magyar politikai örökségnek.
A liberalizmus és a konzervativizmus mellett mennyire nyert teret Magyarországon a kereszténydemokrácia ideológiája?
A magyar politikai hagyományban Antall József és hagyatéka révén a rendszerváltás óta jelen van a kereszténydemokrata örökség is, és látszik, hogy ehhez a hagyományhoz is kötődni kíván a jelenlegi kormányzat. Egyébként amennyivel gyengébb Európában a konzervatív hagyomány, annyival erősebb a kereszténydemokrata örökség, aminek viszont az angolszász világban nem értik a jelentőségét, mert ott a konzervativizmus az erős mind a mai napig.
A jobboldali, baloldali jelzőknek van-e még értelme? Kategorizálhatók-e így a jelenlegi pártok?
Ha történetileg nézzük, akkor az úgymond jobboldali tábort olyan értékek kötik össze, mint mondjuk a nemzeti szuverenitás fogalma, amely szerint a nemzet a saját ügyeit maga intézi. A baloldaliságnak pedig tiszteletre méltó elvei az egyenlőség vagy a szolidaritás fogalmai. Egy alkotmányos demokrácia akkor tud jól működni, ha a baloldal és a jobboldal egyaránt karakteres, erős. Magyarország számára történelmi kudarc, hogy a rendszerváltás után nem tudott egy autentikus baloldali gondolat meggyökeresedni. Mivel történetileg változnak, ezért nyilvánvalóan van átjárás a jobboldali és a baloldali fogalomrendszerek között.
A kutatások kapcsán milyen együttműködéseket tervez házon belül és azon kívül?
Nyilvánvaló, hogy ugyanazon az egyetemen belül – még ha külön intézetekbe is szerveződünk – mindenkinek érdeke az együttműködés, a szinergiák megtalálása. A kutatóintézeten belül csoportokban, projektekben kell gondolkodnunk, nem egyéni kutatások mentén. Az Eötvös Központon belül is lesznek közös kutatási projektek, mint ahogy az egyetem karain működő kutatókkal is szoros kapcsolatot tervezünk. Részt veszünk bizonyos új tantárgyi és mesterképzési formák kidolgozásában is.
A kutatások eredményei hogyan jelennek majd meg az oktatásban?
Ezek az eredmények nemcsak a konferencia-előadások anyagában vagy publikációkban jelenhetnek meg, hanem reményeink szerint tananyagokban, tankönyvekben is. Az egyetem alapképzési rendszerének átalakítása folyamatban van, amelyben megjelenik majd a politikai eszmével, a politikai gondolkodás történetével foglalkozó kurzus is, amelynek a tematikáján a mi intézetünk is dolgozott. Szerintem az egyetem számára létkérdés, hogy ne pusztán jó szakembereket képezzen, hanem olyan hallgatókat bocsásson ki a falai közül, akik a nemzet ügyéért és ezért a politikai közösségért áldozni, szolgálni is hajlandók. Emellett pedig feladatunknak tekintjük a tudomány népszerűsítését, a nyilvánosság szélesebb köreinek megszólítását is, hiszen nem magánügy a politikával kapcsolatos elméleti kutatás, hanem mindenkit érint, ha tetszik, nemzeti érdek.
Az interjú a Bonum Publicum 2019. októberi lapszámában jelent meg.