Post-1945 German Conservatism, Intellectual and Political

A Hörcher Ferenc kezdeményezésére és főszervezésével, Tóth Kálmán és Smrcz Ádám segítségével az MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont Filozófiai Intézete és az NKE Eötvös József Kutatóközpont Politika- és Államelméleti Kutatóintézete által közösen megrendezett tanácskozás célja a nácizmus bukása utáni német konzervativizmus filozófiai alapjainak, gyökereinek és áramlatainak rekonstrukciója volt a háború utáni politikai és szellemi miliőben. A konferencia a német konzervativizmus állam- és politikaelméleti, valamint filozófiai hagyományának hosszútávú összefüggéseire kérdezett rá. A konferencia résztvevői között szerepeltek politikai eszmetörténészek, jogtudósok, történészek és filozófusok, akik valamennyien bekapcsolódtak abba az élénk eszmecserébe, melynek célja egy mindeddig ritkán tárgyalt szellemi horizontnak a feltárása volt a német politikai és szellemi életen belül, érdekes és vitatható kérdéseket vetve fel a háború utáni német politikai és intellektuális konzervativizmus kulcsszereplőivel kapcsolatban.

A konferencia a főszervező, Hörcher Ferenc bevezető szavai után Günter Figal A hagyomány mint történés és a szabadság egyik fajtája címmel megtartott kiemelt előadásával kezdődött. Figal professzor bemutatta, hogy mestere, Hans-Georg Gadamer filozófiai hermeneutikájának kulcsfogalmai, a tekintély, hagyomány, megértés és alkalmazás, melyek közül az első kettőt Habermas konzervatívnak bélyegezett a szó pejoratív értelmében, valójában nem állnak ellentétben a szabadság fogalmával, amely a nyugati hagyományban szerinte a filozófia értelme, mivel Gadamer koncepciója a hagyomány és az egyéni szabadság közötti helyes egyensúly megtalálásának fontosságát hangsúlyozza. Ez a két fogalom nem áll ellentétben egymással, hanem az előbbi képezi az utóbbi lehetőségfeltételét, és a megőrzésnek a szabad filozofálás lehetőségének biztosítása fontos célja.

Ezen filozófiai felvezetést Wolfgang Fenske bevezető előadása követte, aki négy korszakra osztva öt kritérium mentén mutatta be és értelmezte a konzervatív eszmék történetét. A konferencia maga három szekcióra oszlott, melyek közül az első a sok szempontból kritizálható, mégis nagy hatású 20. századi filozófus, jogtudós és politikai gondolkodó, Carl Schmitt munkásságát vizsgálta. Eredeti kéziratos anyagokra támaszkodva Samuel Garrett Zeitlin és Joshua Smeltzer egyaránt azt hangsúlyozták, hogy nem tapasztalható éles cezúra Schmitt gondolkodásában 1945 után, soha nem határolódott el egyértelműen nemzetiszocialista múltjától, s egyébként tanítása tartalma szerint sem tekinthető konzervatívnak, csak antimodernistának. Gyulai Attila Schmitt háború utáni antiliberalizmusának fogadtatására és kontextusaira összpontosított, amely hozzájárult a politikai realizmus egy sajátos irányzatának kibontakozásához.

A második szekció fókuszában az állam- és jogelméleti gondolkodás állt. Clara Maier a Bonni Köztársaság, a nyugat-német jogállam megalapításának elméleti és politikai vonatkozásait vizsgálta, amely az alapvető emberi jogoknak a politika felett álló alapelvekként elfogadott létezésére épült, valamint ennek a szociális államhoz való viszonyát, amely szintén le van fektetve a német alaptörvényben és annak hivatalos korai értelmezésében. Maier bemutatta az ezzel kapcsolatos kritikát, mely szerint a jogállam hangsúlyozása miatt a szociális állam követelménye háttérbe szorult. A konferencia főszervezője, Hörcher Ferenc A funkcionális meghaladása ‒ Böckenförde dilemmájának rejtett konzervatív vonatkozásai címmel megtartott előadásában Ernst-Wolfgang Böckenförde 1976-ban megfogalmazott híres dilemmájának – amely szerint a liberális demokrácia nem képes biztosítani a saját fennmaradását garantáló tényezőket liberális mivoltának feladása nélkül – szerteágazó összefüggésrendszerét térképezte fel. Hangsúlyozta, hogy Böckenförde az értékrelativizmus meghaladását szorgalmazta, s kiemelte a nem állami szervezetek, különösen az egyházak szerepét az állam alapját biztosító, az állampolgárok relative homogén közössége által elfogadott közös etikai alapvetés fenntartásában. Böckenförde szerint e hagyományokban és szokásokban testet öltő alap törékeny, de az állam számára nélkülözhetetlen dolog.

A harmadik, záró ülésszak a konzervativizmus filozófiai vonatkozásaival foglalkozott, különös tekintettel Joachim Ritter és az iskolájához tartozó gondolkodók modernitás-kritikájára. Olay Csaba Ritter konzervatív-liberális pozició melletti elköteleződésének filozófiai összefüggéseit mutatta be, kiemelten foglalkozva Ritter tanítványával, Odo Marquardt-tal, aki a végesség antropológiáját és politikai filozófiáját dolgozta ki, átvéve Ritter modernitás-értelmezését, de több ponton radikalizálva azt. Varga Péter a Ritter első tanítványai közé tartozó, közöttük a középen állókhoz sorolható katolikus gondolkodó, Robert Spämann szellemi horizontját vázolta föl. A konferencia utolsó előadása, melyet Kai Gräf tartott, Reinhart Koselleck konzervatív történetfilozófia-kritikáját vizsgálta, beillesztve Koselleck híres munkáját, a Kritika és válságot Koselleck heidelbergi tanára, Johannes Kühn, és ugyancsak heidelbergi tanítványtársai, Nicolaus Sombart és Hanno Kesting műveinek kontextusába. E csoport tagjai szerint az európai történelem válsága az 1789-es nagy francia forradalommal kezdődött, és az egész világra kiterjedő válságtudathoz, majd a 20. századi totalitarizmusokhoz vezetett.

A konferenciát záró kerekasztal beszélgetésen felmerült, hogy az elhangzott előadásokat egy angol nyelvű tanulmánykötetben kellene megjelentetni 2021-re.

 

Tóth Kálmán

 

Carl Schmitt és Ernst Jünger
Forrás: Pinterest.cl


Címkék: konferencia